ESETTANULMÁNY – OUTPLACEMENT – MŰSZERGYÁRTÓ CÉG TOPVEZETŐJE

Outplacement

AZ ÜGYFÉL

A megbízónk nemzetközi cégcsoport magyar leányvállalata, műszereket gyárt mind a lakosság, mind az ipari szektor számára.

 

ÜZLETI IGÉNY

A megbízó HR vezető igénye, hogy a méltányos elbocsátást követően a „baby boomer” generációhoz tartozó topvezetőt kísérjük a változás feldolgozásában, egyensúlyának helyreállásában, majd a következő karrierállomás megtalálásában és a sikeres pályázási lépésekre való felkészülésben. A vezető elismert szakemberként hosszú időn keresztül dolgozott a számára megfelelő felsővezetői pozícióban, így nem volt szüksége és így gyakorlata sem az álláskeresésben. A program során segítettünk feltérképezni a résztvevőnek a jelenlegi munkaerőpiaci lehetőségeket. Valamint egy proaktív álláskeresési stratégia kidolgozására és megvalósítására készítettük fel.

 

A FEJLESZTÉSI FOLYAMAT

Egyéni, másfél-kétórás coaching ülések és készségfejlesztő személyes konzultációk keretében dolgoztunk együtt az érintett felsővezetővel. Heti-kétheti gyakorisággal került sor beszélgetésre. Összesen 10 alkalommal négy tanácsadónkkal találkozott ügyfelünk, így különböző szaktudásokra és módszertanokra építhetett.

 

A MEGOLDÁSUNK

  1. A folyamat első részében a megismerkedés és célok megfogalmazása után az életútját dolgoztuk fel, meghatároztuk azon erős kompetenciáit, amelyre alapozva megterveztük a változtatási lépéseket. Célunk volt a munkahely elvesztése okozta „gyászfolyamatát” segíteni, megkönnyíteni számára a feldolgozást, és megerősíteni őt az értékességében.
  2. Ezután az önismeret és a tudatosság fejlesztése következett coaching révén. Egy komplex személyiség teszt, valamint a változáskezelés mérésére egy befolyásolás teszt eredményeit felhasználva, a résztvevő saját kérései és a tanácsadó szakértői észrevételeivel kiegészítve került sor az értékelésre. A visszajelzés során a coach az erősségekre építkezett és a fejlesztendő területeken dolgozott szerepjátékok, feldolgozás segítségével, hogy megalapozza az egyén számára a személyes karriercél megfogalmazását.
  3. A következő lépcső az álláskeresési terv kidolgozása, a részvevő álláskeresésre való szakmai felkészítése volt. Ennek része volt mind a munkaerőpiaci tapasztalatok megosztása, felkészítés egy interjúra, mind a konkrét eszközök (professzionális önéletrajz, motivációs levél, Linkedin profil, személyes marketing, közösségi média használata az álláskeresésében) megismertetése, amelyek növelik a sikeres pályázatának esélyeit.
  4. A folyamat további részében, az ötödik üléstől kezdve specifikusan azokon a témákon dolgoztunk, amelyek ügyfelünk számára kihívást jelentenek az álláskeresési folyamat során. Hogyan tudjon úgy prezentálni, hogy lámpaláza elmúljon, hogyan tudja meggyőzően tudását, tapasztalatát bemutatni – ebben a nyilvános beszéd hatszoros európai döntős tréner kollégánk megfelelő felkészültséggel és hatásos formai megoldásokkal támogatta. Befolyásolás és változáskezelés témában néhány modell és szempontrendszer, valamint számos coaching egyéni gyakorlat segítségével növekedett önismerete, tudatossága és eszköztára.
  5. Az utolsó ülésen kiértékeltük az egyes ülések hasznosságát, összegyűjtve azok konkrét hozadékait a mindennapokra és a jövőbeni sikerességére nézve, és megfogalmazott következő lépéseket, amelyek így lehetővé váltak.

 

EREDMÉNY

Kezdjük az eredmény lényegi elemeivel a cselekedetek szintjén.

  • A coachee egyre magabiztosabban és tudatosabban kezdte építeni a kapcsolati hálóját, aktívabb lépéseket tett az őt érdeklő piaci szegmens feltárására. Megírta a saját szakmai egyediségét kifejező bemutatkozását (Unique Selling Proposition), miután alaposan foglalkoztunk az énmárkájával.
  • Tudatosan felkészült a partnereivel való találkozókra, amelyekhez a másik felet érdeklő szempontok mentén gyűjtött össze kérdéseket.
  • Újragondolta. az új munkakörével és munkaadójával szemben támasztott elvárásait.
  • Felmerült az önálló vállalkozás beindítása is egy számára nagyon fontos területen, a fenntartható fejlődést biztosító szakmai területen – mellyel önmaga számára is bizonyítja kreativitását, üzleti szemléletét.

Következzen néhány idézet a coachee-tól arról, hogy mit adtak neki az egyes ülések és mi valósult meg a folyamat kezdete óta:

  • „Könnyebben lezártam <a vállalattól való távozást, az elbocsátást>”.
  • „Kicsit magabiztosabb lettem tőle – a külső szemlélő <ezek szerint> többet lát bennem, mint amit magamról gondolok.”
  • „Tágabbra nyitom az ollót, egyre több céget ismerek meg.”
  • „A helyemen értékelem magam.”

Archives