Ki a sikeres vezető?

Ki a sikeres vezető?

Előző blogbejegyzésünk arról szólt, hogy hogyan válhatunk vezetővé. Hogy ez mennyire aktuális, azt mutatja a neves francia gazdasági egyetem, az INSEAD felmérése, akik 2017-re vonatkozóan is elkészítették a CEO-k rangsorát. A több mint 15 éve rendszeresen készülő lista 2015 óta a pénzügyi eredmények mellett olyan fontos szempontokat is figyelembe vesz a CEO-k teljesítményének értékelésénél, mint pl. a fenntarthatóság.
Ma már egyértelmű, hogy a munkavállalók mellett a társadalom, a befektetők és a szakmai közeg sem éri be csupán a pénzügyi mutatókkal, ha cégek és vezetőik megítéléséről van szó.
Az ún. ESG, azaz az „environmental, social and governance”-érték 20%-os súllyal bír az értékelési szempontok között: ekkora szerepe van annak, hogy a vezetők és általuk vezetett cégek ökológiai, szociális és etikai szempontokból milyen eredményt értek el. Az ESG érték számításában mind fenntarthatósági és környezetvédelmi, mind a folyamatokra vonatkozó transzparencia is szerepet kap.
A toplista élén Pablo Isla, az Inditex CEO-ja áll. Zara, Pull &Bear, Massimo Dutti, Bershka, Stradivarius, Oysho – talán a márkanevek már többet mondanak, ezeket gyártja és értékesíti az Inditex. Pablo Isla-t kollégái visszafogottként jellemzik, aki nem szeret reflektorfénybe kerülni. Az óriási vállalat szervezeti kultúráját emberivé és a kisvállalatokéhoz hasonlóvá formálja, többek között formális tárgyalások helyett az informális „Management by Walking Around” módszert alkalmazva.
Ami az ESG-t illeti, a Pablo Isla által vezetett cég hangsúlyt fektet a fenntarthatóságra is: vásárlóiknak biztosítják a lehetőséget a használt ruhák gyűjtésére üzleteikben, újrahasznosított alapanyagból is gyártanak, és mérséklik víz felhasználásukat.

De nézzük, a toplistát vizsgálva mi derül ki a legsikeresebb CEO-król? Milyen jellemzők, tendenciák mutatkoznak meg a top 100-as lista alakulásában?

• Az előző év legjobb 100 CEO –ja közül 72 fő 2017-ben is a listán van.
• Két vezető a legjobb 3 között volt 2016-ban is.
• A Top 25 közül 16 a felső kvartilisben volt előző évben is.
• A TOP 100 vezető közül 16 IT cég vezetője, 12 fő pedig pénzügyi szolgáltató élén áll.

Érdekes információk rajzolódnak ki a top vezetők szociodemográfiai jellemzőit vizsgálva:

• 29 vezető végzett MBA-t.• 32 vezető mérnöki végzettségű.
• Átlagosan 44 évesen lettek CEO-k, és 17 éve töltik be a pozíciót.
• Mindössze 2 női vezető van az első 100-ban.
• 81 vezető a 100-ból a saját vállalatán belül lett CEO.

81 CEO alacsonyabb munkakörben kezdett dolgozni annál a cégnél, amelynek vezetőjeként most bekerült a legjobb 100-ba. Azt nem tudjuk, hogy milyen szinten, pozícióban kezdtek az adott cégnél, de mindenképpen egy korábban nyújtott teljesítményük révén kerültek kinevezésre.
Tehát ez alapján nem feltétlen kell hitelt adnunk azoknak a tanácsoknak, miszerint csak váltással, egy új cégnél lehet belőlünk első számú vezető. Érdemes a vállalat által nyújtott fejlődési lehetőségeket figyelnünk, és élni vele! A kimagasló teljesítményt nyújtók számára a cégek biztosítanak belső fejlesztési programokat.
Ezt az is alátámasztja, hogy az utóbbi évek fejvadászati projektjeinél megbízóink mindig kérték, hogy legyen „csillogó szemű jövő embere”, de végül szinte majdnem minden esetben a már tapasztalt, hasonló területen gyakorlatot szerzett jelöltek mellett köteleződtek el.
Senki nem születik vezetőnek, s hosszú az út az első számú vezetői székbe.

Mit tehetsz, hogy ez az út a lehető leghatékonyabban, megtorpanások nélkül vezessen előre?

• Ismerd fel, hogy mik az erősségeid, mennyire felelnek meg ezek a munkaadód által preferált vezetői kompetenciáknak!
• Képezd és fejleszd magad folyamatosan!
• A piac, a vezetőkkel szembeni elvárások is folyamatosan változnak – kövesd nyomon!

A kutatási eredmények forrása: Harvard Business Manager, 2017. december, német kiadás, Daniel McGinn: Die 100 besten CEOs der Welt c. cikke.

Archives