Beszédből verseny?

Miért ne? Hiszen az egy dolog, hogy van egy üzenetünk, azt át is kell adni. Hatékonyan. De hogyan lehetünk hatékonyak? Erről szólnak a Toastmasters International által szervezett beszédversenyek.

Magyarországon a versenyzők különböző nyelveken, az alábbi négy kategóriában mérhetik össze tudásukat:

  • nemzetközi beszédverseny,
  • humoros-beszéd verseny,
  • beszédértékelés verseny,
  • rögtönzött-beszéd verseny.

A versenyzőket többtagú zsűri pontozza megadott szempontok szerint. Fontos a struktúra, a nyitás, a zárás, az üzenet egyértelműsége. Számít a nyelvhelyesség, a kreatív nyelvhasználat. Pontozzák a szemkontaktust, a testbeszédet, a színpadkihasználást.

A verseny országos fordulói után az osztrák-magyar döntő következik, majd az európai bajnokság.

Nagy büszkeség számunkra, hogy munkatársunk, Hajdu Péter az osztrák-magyar döntőn angol nyelven elért kettős győzelme után májusban az athéni európai bajnokságon beszédértékelésben második helyet ért el, míg a nemzetközi beszédversenyben a legjobb hat közé jutott.

Péter három éve nyilvános beszéd versenyző, hat európai döntőt és tíz osztrák-magyar döntőt (hét arany, három ezüst) tud magáénak.

Meglátása szerint a versenyzés a fejlődés gyorsítópályája. A versenyszezon során többszörös a figyelem a nyilvános beszéd különböző dimenzióin, ez pedig óhatatlanul fejlődéshez vezet. Ez a fejlődés pedig nem csak a versenyek terén hasznos, hiszen ha nem is ennyire kiélezetten, de a versenyek során figyelembe vett szempontok a munkahelyi beszédhelyzetek esetén is rendkívül fontosak.

Péter nyilvános beszéd trénerként abban segít másokat, hogy fejlesszék saját előadói készségüket, hogy megtanulják élvezni az előadást, és hogy megtalálják a személyes gyorsítópályájukat. Saját módszereket használ, saját tapasztalataira épít (legyen az verseny, szakmai-, vagy TEDx konferencia, vagy munkahelyi beszéd) és előszeretettel használ testreszabott megoldásokat.

Van ennek gyakorlati haszna a szakmai életben? Igen, mert bármely vezetőnek inspirálónak , meggyőzőnek kell lennie! Ehhez a jó alapot a nyilvános beszéd elsajátítása!

A beszédverseny az előadói készségek fejlesztésének gyorsítópályája. De nem az egyetlen. Mi a te gyorsítópályád?

Péter athéni döntős értékelése megtekinthető itt: http://www.bit.ly/HajduEval

Related Posts

Archívum